(Őssejt-ciklus 2.)

Mintha ötnapnyi vajúdás után
négyes ikreket szülnél
fáj minden csontod
tán belülről feszíti
a burjánzó őssejt sereg,
még álmodni sem enged,
s csak a remény, hogy szerdán vége,
csökkenti gyötrelmed.

Megjött az eredmény,
rekordszámú őssejt,
nem kell visszajönnöd.
Lehetnél rendszeres
donor. Még egyszer
végigcsinálni mindezt?
Nem! De másnap
arra ébredsz, benned
elhaltnak sejtett
vers-sejtek dörömbölnek.

Érzékeny lettél, elérzékenyülsz,
a zene megérint, mindenkit szeretsz,
ki lehetővé tette,
hogy átéld mindezt, gyakran
elárasztanak a könnyek.
Költő barátod szavai
foglalják jól össze:
"Eddig kemény voltál, férfi.
Most lehetsz gyenge, gyermek."

Gyerekkorod zenéi
ismét megérintenek.
S úgy érzed, kisgyerek,
tán vannak még szigetek.
És az ébredés tengerén
a varázslatos fehér kő't,
megleled.

Szíved újra hangos volt
rég várt kedvesednek
válaszolt szerelemmel.

Most már szívesen kitöltenél
még egy űrlapot
– nem volt elég tegnap? –
melyben kezdeményeznéd
a nővér szentté avatását.
És még jobban tisztelsz minden anyát,
ki valaha szült, s irigyled is őket.

Nem tudod, az őssejt-serkentő
szerben voltak hormonok
vagy csak a tartós fájdalom
és alváshiány varázsa hozta mindezt,
de most már inkább attól félsz,
lassan elmúlik
e kegyelmi állapot,
mely visszahozta
számodra a "hallást",
hogy újra megjelentek a versek.

Közben pedig aggódsz,
ugye nem szenvedtél hiába?
S a sok millió őssejt hatására,
vajon tényleg megmentődik
kiért belevágtál ebbe,
s esetleg még néhány további élet?


Budapest, 2019. jan. 17-18.

(Őssejtkiáltás)

(Másnap reggel)

Huszonöt millió őssejt,
öt napnyi csontfájdalmai, nemalvása
egyetlen, szépnek látott,
hússzínű eleggyel
félig megtöltött tasakba,
csillogó könnyekbe,
és aggódó verskezdemény
suttogó üvöltésébe sűrítve


Budapest, 2019. jan. 17.

Amnézia

Száz év.
Magány – érezted, és érzed
most is, hogy elment.
Sokkolt, mikor szembejött a sarkon
reklámarca – gyilkosoknak
adta el,  ő, ki túlélte  a haláltábort, élőlények
– 'kártevők', 'gyomok' – ökocídiuma
fűződik nevükhöz, és nem találni
a gyilkos és a gazda nevét egymás mellett
a keresőben. Ketten lennénk már csak,
kik emlékeznek e szégyenre? Mindenki
más ünnepelte száz évét, s kitüntette – nem kért
elnézést e bűnért, most sem
említheted fel, nem ildomos, de vajh a szobor-
döntögetések és beporzópusztulások
korában tán szobrot mégsem
emelnek magasztalására.

A ray of hope

Today I've seen seven storks
On the meadow
Maybe the world will survive
Not yet

(Gyűrűfű, 1993)

Reménysugár

Ma láttam hét gólyát
A réten
Tán nem hal ki a világ
Még nem


(Ibafa-Gyűrűfű, 1993)

A pókháló fonákja

A megosztói társadalom
hálójában vergődsz,
a hálóőr ha letilt,
nem is létezel.

Figyelem-hiány-betegség,
ha nem vagy
elég megosztó, ma
meg se osztanak,

a kattintásmágnes ha
bekapcsolva, félreértve
a kiosztás ökörnyála
beléd ragad.

A billentyűzet sávszélesség-
korlát: csak betűk, szavak
– s te mégis versben próbálkozol.
Fogva tartanak.


(Zsámbék, 2020. június)

Nem én voltalak...

Nem én voltalak     
                 őszi estén
Gyászokat gyilkolunk
Megfagyunk villamosokat
Zsúfolt halállal kergetőzünk
Még mindig barnuló levélen     
Meghalunk másokat.

Nem én voltalak     
                nem kértem
fertőző csókjaink
Börtönbe váltam önmagam
Fáztam táncok ritmusát
Álmodtam kéjenc mérgezéseket
Tározó földrengés
atommáglyát talán   
És meghalunk másokat

Nem én voltalak   
                 tévedünk
Kihalt ösvényeket
pestis rettegést
Immunhiányos együtteseket
tünetmentes szenvedést.
Kilyukadunk súlyos ózonpajzsokon
Visszapattanunk mint felmelegedés
Egy úttal több utas szennyez és
Sivatag homokban sárgulunk
S meghalunk másokat
                       pedig
Hidd el nem én voltalak   
 Nem én voltalak


(Brüsszel 1996. okt. 31.)

A csata hevében

Szörnyü halálba mentek a hősök
A Nap delelőjén
Járt és senki se látta
A Hold mint nyújtja a csókját
És míg vér folyt, öltek a kincsért
Hősi erényért, vége a mennyei násznak,
S nem szól róla a dal.

(1994)

Fotó: Soponyai György

Sivatag III.

Álmaimban sívatag gazdája lettem
Terméketlen földjét hányszor megsirattam
Arra járt egy madár
Magvacskát hullajta el
S szárba szökken könnyeim nyomán

(Bakonycsernye, 1990-1993 között)