(Őssejt-ciklus 2.)

Mintha ötnapnyi vajúdás után
négyes ikreket szülnél
fáj minden csontod
tán belülről feszíti
a burjánzó őssejt sereg,
még álmodni sem enged,
s csak a remény, hogy szerdán vége,
csökkenti gyötrelmed.

Megjött az eredmény,
rekordszámú őssejt,
nem kell visszajönnöd.
Lehetnél rendszeres
donor. Még egyszer
végigcsinálni mindezt?
Nem! De másnap
arra ébredsz, benned
elhaltnak sejtett
vers-sejtek dörömbölnek.

Érzékeny lettél, elérzékenyülsz,
a zene megérint, mindenkit szeretsz,
ki lehetővé tette,
hogy átéld mindezt, gyakran
elárasztanak a könnyek.
Költő barátod szavai
foglalják jól össze:
"Eddig kemény voltál, férfi.
Most lehetsz gyenge, gyermek."

Gyerekkorod zenéi
ismét megérintenek.
S úgy érzed, kisgyerek,
tán vannak még szigetek.
És az ébredés tengerén
a varázslatos fehér kő't,
megleled.

Szíved újra hangos volt
rég várt kedvesednek
válaszolt szerelemmel.

Most már szívesen kitöltenél
még egy űrlapot
– nem volt elég tegnap? –
melyben kezdeményeznéd
a nővér szentté avatását.
És még jobban tisztelsz minden anyát,
ki valaha szült, s irigyled is őket.

Nem tudod, az őssejt-serkentő
szerben voltak hormonok
vagy csak a tartós fájdalom
és alváshiány varázsa hozta mindezt,
de most már inkább attól félsz,
lassan elmúlik
e kegyelmi állapot,
mely visszahozta
számodra a "hallást",
hogy újra megjelentek a versek.

Közben pedig aggódsz,
ugye nem szenvedtél hiába?
S a sok millió őssejt hatására,
vajon tényleg megmentődik
kiért belevágtál ebbe,
s esetleg még néhány további élet?


Budapest, 2019. jan. 17-18.